Frauensattling

Ezen kis település az, ami otthont adott nekünk az első hat hétben. 300 fős lélekszámmal 17, többnyire kis utcákkal, egy vendégházzal, egy focipályával, 50 m szintkülönbséggel, egy szabad stranddal, de bolt nélkül.

A településről érdemes tudni, hogy immáron ezer éves. Igaz, hogy ezer éve még csak 3 házból, bocsánat tanyából állt, de már létezett. Az ezer éves évforduló alkalmából 3 kb 5 km-es körutat alakítottak ki, melyet körbejárva a házakról, és a településről lehet információkat megtudni, a kihelyezett táblákról.

Az utcán nagyon ritkán látni embereket. Főleg hajnal háromkor, amikor a falu leghosszabb utcáján, az Im Dorfon végig sétál az ember, hogy a buszhoz kimenjen a délelőttös műszakhoz. Igaz, délután háromkor is alig találkozik az ember... emberrel.

Így nagy meglepetés ért minket augusztus 15.-én, Nagyboldogasszony ünnepén, mire a háziak meghívtak. Kora délután indultunk az ünnepség megkeresésére Ferivel, mivel én aludtam egy nagyot, hogy kipihenjem az előző nap fáradalmait. Először a Gaßthaushoz mentünk, gondolván ott van hely nagyobb befogadó képességgel, de ott nem találtunk semmit, és senkit sem. Majd a ház mellett láttunk három autót kifordulni, így odamentünk, és akkor láttuk, hogy a ház mögött 500 méterrel távolabb, és 20 méterrel magasabban lévő focipályán van a rendezvény. Az első nagy meglepetés az volt, hogy legalább 300 gépjármű foglal helyet a füvön. Felérve zene, sörsátor, koktél bár, karika dobó verseny, rengeteg sörpad, és egy sütöde látványa fogadott minket. Mikor körbe értünk találkoztunk házinéninkkel, aki mondta, hogy várjuk meg ott, és hoz nekünk két ebédjegyet, amire ő hív meg bennünket. Ez után láttuk meg Thomast, aki a sörcsap mellett, a kaszában találtunk meg. Rögvest fizetett nekünk két korsó (1 liter / korsó) sört. Majd megkaptuk a két kajautalványt, amelyért cserébe echte bajor ételt kaptunk, egy kolbászt krumplival, és káposztával.

A nap további részét sörözéssel töltöttük. Láttunk Brühilda típusú leányzót a felszolgálók közt, aki az Oktober festen is megállná a helyét mellesleg... Mellesleg is, és kör cipelés tekintetében is. Bár az én szememnek leginkább Irmgárd volt a legjobb pihenőhely. Bár volt három fiatal leányka, akik kacérkodtak velem szemezéssel, de legalább kettejük életkorát kellett vola összeadni, hogy érdemes is legyen, és ne essenek büntethető kategóriába a lányok.

Thomas ígérte, hogy aznap lesz közös "glu-glu-glu", de csak nem mászott ki a kasszából. Délután kicsit leült a hangulat, így haza mentünk, majd este térünk vissza. Tíz óra táján már Thomas is felszabadult, ekkor a koktélbárt vettük össztűz alá. Itt Thomas meghívott minket a kedvenc koktéljára. A nem túl nagy tömegben már barátságosabbak, és nyitottabbak voltak az emberek, így megismerkedünk egy-két emberrel. Szegény Ferinek éjfél tájékán el kellett mennie aludni, mert hajnalban ment dolgozni. Irmgárdról kiderült, hogy facér, műszaki irányban tanul és, hogy Frauensattlingban lakik. De sajnos sem az este, sem a későbbiekben nem történt semmi említésre méltó.

Amikor beköltöztünk, akkor kaptunk egy buszmenetrendet, melyen nap 7 buszjárat Vilsbiburg irányába, és 5 visszájára szerepelt. Ebből három-három iskola busz, 3/1 normál, a többi meg mindenféle kikötéssel közlekedik. De hiába vártuk a buszt az első héten többször is, mert mint utólag kiderült számunkra is, hogy egész augusztusban nincs tömegközlekedés ezen a vonalon. Így történt, hogy Thomas szombatonként oda adta nekünk a kék csoda atutójá, hogy elintézzük a heti nagy bevásárlást. Bár vasárnaponként amúgy sem jár a busz...

Egyik hétvégén megvendégeltünk Thomast, melynek következménye az volt, hogy egy kb. öt kilós báránycombot ajándékozott nekünk, amit az anyukája el is készített nekünk. Olyan adag lett belőle, hogy kétszer is jól laktunk belőle. 

Egy hétvégén Mokka látogatott el hozzánk. A hétvégén sokat beszélgettünk, iszogattunk, nosztalgiáztunk, jókat ettünk. de legfőképp jól éreztük magunkat. Több vasárnap is kaptunk sütit a házinénitől, amik nagyon finomak voltak. Az egyik ilyen, amit Mokka itt létekor kapunk, így nézett ki.

3 hét - két magyar - 1 meglepetés

A harmadik héten, hét elején, ebédszünetben az egyik lengyeltől kiderült, hogy a mellettem lévő egyik soron dolgozik egy Attila nevű magyar srác.

A szünet után megmutatták nekem, hogy ki az. Oda mentem hozzá, és megkérdeztem tőle, hogy mi a helyzet. Erre ő nagy pislogva hátrafordult, nézett rám furcsán, majd erőteljes német akcentussal megkérdezte: "Jól értettem?". Mire én, igen jól! Egy kis gyors bemutatkozás, ki honnan, mikor merről... Kiderült, hogy ő már 18 éve kint él, mikor még gyerek volt, jöttek ki a szüleivel. Az apukája magyar, az anyukája pedig német.

A bemutatkozó beszélgetés után közölte, hogy amúgy előbbre van egy másik magyar is, Gábor. Gáborral is megismerkedtünk, aki meg közölte, hogy egy szinttel lejjebb, a főtengelyek beszerelésénél is dolgozik egy magyar, Krisztián. Vele szünetben találkoztam, és ismerkedtem meg.

Ők egy, illetve fél éve vannak kint Németországban. Így ennek köszönhetően a héten a szüneteket többnyire hármójuk társaságában töltöttem. Néha lementem Richivel ebédelni, hogy ne érezze magát annyira egyedül, mivel hétfőn kezdte meg két hetes szabadságát Klaus.

A héten kiderült számunkra, hogy a többek, akik Münchenbe kerültek, már nincsenek hatan, hanem csak ketten. Ugyan is ketten a munka és a szállás (akiknek a targoncás vizsgájuk nem sikerült) miatt, mert mosodába kerültek, illetve egy tömegszállásra, ahol a legalja népség lakik. A legalján értendő, hogy igénytelen, mocskos, hangos, és nincsenek tekintettel a többi emberre. A másik két személy pedig kizárólag a szállás körülmények miatt utazott haza Magyarországra.

Továbbá a másik két személy, akik maradta, és a müncheni BMW gyárban targoncáznak, úgy néz ki, hogy csak szeptember 15.-éig maradhatnak ott. Természetesen az AiDe azt mondta, hogy lesz más munkájuk utána, csak azt nem tudják még, hogy mi.

Az ottaniak azt is mondták, hogy az ottani AiDe irodában nagyon lekezelően, csak muszájból foglalkoznak / foglalkoztak velük. Mi, szerencsére, ilyet nem tapasztaltunk Landshutban. Sőt...

Második hét - újabb újdonságok

Az első délutános hét kipróbálásra került. Ezen a héten 12:18-kor kellett felszállni a buszra, mely kb. 13:05-kor tett le a gyárnál.

A műszak 13:30-tól kezdődött, mely egészen este 22:00-ig tartott. Körben 17:30 és 18:00 között, illetve 20:15 és 20:30 között volt egy-egy szünet.

A hét elején megtudtam Janosz-tól, hogy a kantin előterében van egy automata, melyből tudok venni vendég kártyát, mellyel igénybe vehetem a gyárban található automatákat, és a kantin szolgáltatásait. 5 € a kártya, és erre lehet feltölteni további összegeket. Csak papír eurót fogad el. Ha az ember vissza váltja a kártyát, akkor visszakapja a fennmaradt összeget, és a kártya díját is... aprópénzben!

Miután vettem egy kártyát, és feltöltöttem, kipróbáltam a kantint. Paradicsom levet, marha pörköltöt és egy vanília-csoki pudingot ettem, illetve ittam hozzá fél liter üdítőt. Ezért fizettem 11 €-t. Mint kiderült a vendég kártyára más összegek vonatkoznak, mint a belépőkártyával rendelkezőkére. (Később volt szerencsém "normál áron" enni egy leves + főételért 5 €-t fizettem.)

Az automatákban üdítőt, szendvicset (~1,2 €), pékárút(0,29-1,2 €), felvágottat(~1 €), sajtot, gyümölcsöt, joghurtot, csokit (0,3-0,99 €), kávét (0,53-0,87 €), fagyit (1-2 €), és cigit lehet venni. Illetve a kávé ára 0,11 euróval csökken, ha saját poharat használsz! Illetve a kollégák mondták, hogy ezek is csak a vendék kártya árai.

Már a második hét hétfőén adtam le egy igazolvány képet a belépő kártyához, de a mai napig (2013-09-08-ig nem kaptam meg...)

Az első két hét minden napján láttam a mestert a sorunkra lejönni. Minden nap érdeklődött a kollégáknál, hogy mennyire váltam be. A második hét péntekén engem is megkérdezett, hogy nekem mennyire tetszik a munka, és a környezet, amire azt feleltem, hogy tetszik.

Így lettem hosszútávú targoncás a BMW dingolfingi gyárának 50-es csarnokának második emeletének a 60-as és 61-es sor jobb oldalainak kiszolgáló targoncásainak egyike.

Ezen a héten a legnagyobb nehézség az volt, hogy a hét második felében már csak hárman targoncáztunk itt, ahogy az egyébként megszokott.

A hét közepén kértem váltás munkaruhát a mesterektől, akik mondták, hogy pólót, illetve mellényt tudnak csak biztosítani, nadrágot nem. Így hát pénteken "Nagy" névvel ellátott, "L"-es méretű, ingpólóból, és ujjatlan mellényből is kaptam két-két darabot.

Egyébként még az AiDe irodában kaptunk egy pár munkavédelmi, acélbetétes cipőt, egy hosszúnadrágot, és egy fekete pólót. Mivel szegény Feri előbb kért váltás felszerelést, de ő még mindig nem kapott, így neki adtam az én fekete pólómat, hogy legyen neki is váltás ruhája.

Ezen a héten csütörtöki napon munka szüneti nap volt, valami keresztény ünnep miatt. Ennek alkalmából a faluban volt egy nagy ünnepség, melyről a következő bejegyzésemben olvashat a nyájas olvasóközönségem!

Az első hét - kezdeti nehézségek

Reggel háromkor kelés, mivel 3:53-kor érkezett a busz a falu túl végére. Szerencsére a buszra várva megjelent Pawel [Pável], aki a lakótáram, és szintén a BMW dingolfingi gyárában dolgozik. Így mikor leszálltam, segített, hogy merre kell menni, és hogy kit kell keresnem.

A hármas kapu előtt egy fehér BMW mellett két fiatal srác várt rám, és két lengyelre. Némi papír munka után kaptunk egy-egy ideiglenes belépőt.

Valamivel 5 előtt beszálltunk egy vadonat új BMW-be, és úgy vittek be minket a gyár területére. 4-5 perces autózás, és kacskaringózás után megálltunk, ahol a két srác bement egy csarnokba az egyik lengyellel. Ahol megálltunk ott épp építettek egy új csarnokot.

Itt vártunk úgy 10-15 percet, mikor vissza jött a két srác. Eztán vissza mentünk a 3-as kapuhoz, ahol nekem kellet a két ifjúval mennem.

Bementünk egy ajtón, ahol a lépcsőn a 3.-ik emeletre mentünk fel. Itt meister Ächterrel találkoztunk, aki adott két kulcsot egy szekrény lakatjához. A szekrényt meg is találtuk, no persze nem egyből, mert miért is ne lenne két 149-es számú szekrény egyazon öltöző teremben.

Majd visszatérünk Ächterhez, akivel ott hagytak kettesben. A mester megkérdezte, hogy tudok-e németül, majd szép bajoros dialektusban elmondta, hogy mire kell figyelni, mit kell betartani.

Ezt követően lementünk egy emeletet, ahol az Aufzug 3-hoz mentünk, ahol három másik targoncás várt. Adtak egy targoncát, és egy kulcsot. De a kettő nem stimmelt, így 5 perccel később kaptam egy másikat is. Majd kellett egy-két gyakorlatot végeznem, hogy lássák mennyire megy ami megy. Körbe forogni jobbra, balra, egy-egy ládát arrébb rakni, stócolni.

A három targoncásból, az egyik német, Klaus kezdte meg a kiképzésemet. Mit honnan, hova, mi alapján kell vinni. Eleinte teljesen meg voltam zavarodva, hogy mit hol is találok, és hogy mit hogy is hívnak...

Egyebünnen a M5-7 típusú összeszerelő csarnokának két sora közt targoncázok. Erről a csarnokról volt egy műsor a Discoveryn, vagy a National Geograhicon, de eddig nem találtam meg sajnos.

Később János (Janosz), a lengyel magyarázta a meló részleteit. A harmadik targoncás, Ricsi (Richi), a másik német, inkább kiabált, mint magyarázott, azzal a jó bajoros tájszólással, amiből többet nem értettem, mint igen... Ennek az lett a következménye, hogy még jobban kiabált. De mint kiderült, nem azért kiabál, mert hülyének tart, hanem mert, el volt úszva a melóval, és ilyenkor kicsit ideges lesz, és akkor kiabál.

Egyébként mindenki nagyon kedves, és segítőkész. Néha csináltam hülyeségeket, hibákat, de akkor kedvesen közölték, hogy nem úgy kéne, hanem így, vagy eképpen.

Van egy hely, ahova a műszerfal órás paneljeit kell felrakni a targoncával, ahol nagyon óvatosan kell eljárni, mert itt nem egy állványra, vagy egy másik ládára kell felrakni a ládát, hanem magára a szerelőpódiumra, és arra kerül az második teli láda. Ezzel az a baj, hogy a villa nem nyúlhat túl a ládákon, mert ott emberek mozognak, dolgoznak; de túl röviden sem szabad alányúlni, mert akkor leborul előre a láda; illetve túl húzni sem szabad felhelyezés közben, mert akkor meg magára borítja az ember a két ládát.

A második alkalommal végeztem ezt a műveletet, és a dobogón dolgozók segítettek, hogy még egy kicsit előbbre, most jobbra, már balra... Nagy nehezen felszenvedtem, majd gratuláltak, hogy ügyes voltam. Ekkor az egyik megszólalt, hogy nagyon jó, most fordítsd meg, mert feléd van az ajtó!

Lényegében az első hét ismerkedéssel telt. Megismerkedtem a főnökeimmel, a kollégáimmal, és a munkámmal.

A szállás

A ház, akarom mondani a kastély, amiben lakunk hihetetlen nagy. Négy szintes, régi építésűm tipikus bajor ház. A ház egy nénié, aki az öt gyerekéből az egyikkel, Thomasszal lakik itt. A földszinten van az ő lakrészük, nappalival, terasszal, konyhával, fürdővel, WC-vel, irodával, italos szekrénnyel, és hálószobával.

Az első emeleten ahol a mi szobánk is van, további három szoba, két fürdő-WC, két erkély, és nekünk egy "kilépő", amin két láda sör, egy fonott szék, és akár két személy is elfér.

A tetőtérben, egy hatalmas közösségi helység van, melyben elfüggönyözve 8 ágy van, egy TV, egy hatalmas étkezőasztal, és egy "kilépő". Illetve található még a szinten egy konyha, egy fürdő-WC, és további két szoba, melyeket csehek laknak. Továbbá egy balkon.

A pincében egy bár sarok, egy sarok garnitúra, egy szökőkút, egy mosókonyha, egy kazán, egy fatároló (brickett), egy szoba, és amit még nem láttam.

Az udvaron, egy bejáró macskakőből kirakva, egy garázs, halastó, teregető, füves terület, sok gyümölcsfával, és egy fészer. Továbbá a ház mögött a falu szélén (ami nem nehéz! ), egy kis erdő, és egy ól.

Minden szobában egy vaskályha található a hideg téli éjszakák átvészelésére. Az emeletek áthidalására kovácsolt vas korlátos lépcső, a földszinten egy kovácsolt vas kapu, vitrinek tele babákkal, régebbinél régebbi tárgyak: bölcső, lándzsa, vázák, fényképek, rajzok ...

Vilsbiburg

Szállásunk elfoglalását követő nap, Ferivel, átsétáltunk Vilsbiburgba. A séta 2 km leküzdésével kezdődött, mely Frauensattlingot és Vilsbiburgot választja el. Hozzá kell tennem, hogy alapvetően mint egy 50 m-rel alacsonyabban kötöttünk ki, de nem csak lejtőn haladtunk. Persze lefele könnyű menni, mondhatja az ember, de haza is kell jutni! És természetese ha az ember már egy olyan településen jár, ahol még bolt is található, akkor vásárol is.

Így lettünk mind ketten tulajdonosai egy-egy német SIM-kártyának, és én egy telefonnak. További apróságok kerültek még a táskába, mint például, evőeszközök. A Fő téren (Stadtplatz) sok üzlet található: gyógyszertár, városháza (tanácsháza), két pékség, egy fagyizó, bankok, ruházati üzletek, elektronikai üzlet, csecse-becsék boltja.

Továbbá sok, igen csak kihasznált parkoló, szökőkút, várostorony, csinos kiszolgáló lány (Doroti).

A városban sétálva két templomot, egy hatalmasat, és egy vörös, robusztust találtunk. Egy kórházat, néhány éttermet (többnyire nyári szünet miatt zárva), autókereskedéseket, könyvesboltot, élelmiszer üzleteket, hentest, háztartási boltot.

Séta közben jött az SMS, hogy Vilsbiburgba jelentkezzünk be az orvoshoz. Mivel az címről, amit kaptunk fogalmunk nem volt, hogy hol található, így betértünk a hentes üzletbe, hogy megkérdezzük. Bent, nagyon kedvesen, közölték, hogy kb 3 perc sétára, a következő párhuzamos utcában van. Hamar meg is találtuk, azonban épp nem volt nyitva. Viszont az nap, egy cirka egy órával később, ismét kezdődött a rendelés. Így a főtéren ittunk egy kávét addig.

A doktornál kisebb nehézségek árán kaptunk két időpontot, ami Ferinek sajnos túl kései lett ahhoz, hogy elérje a munkába menő buszt délután. Révén, hogy nekem délutánra szólt a vizsgálati időm, kényelemesen be tudtam volna sétálni az orvoshoz, mivel augusztusban nincs buszjárat a két település között, ha nem vesz fel egyből egy autós. Így a 30-40 perc séta helyett 3 perc alatt a Fő téren teremtem, ahol rendeltem egy finom jeges kávét, melyet Doroti kedves mosolya tett még kellemesebbé.

A vizsgálaton sztetoszkópos mellkas hallgatás, belső szervek kitapogatása, EKG vizsgálat, vérnyomás mérés, látás és vizelet vizsgálat. Illetve egy kérdőív a szenvedély betegség, állandó betegség, gyógyszeres kezelésekkel kapcsolatban.

Ügyintézés és szállás foglalás

A targoncás vizsga után Ferinek és nekem Landshutba kellett mennünk az AiDE irodába. Révén, hogy egyikünknek sincs (még) itt kint személygépjárműve, így Robit kértük meg, hogy vigyen el minket.

Az irodában nagyon kedvesen fogadtak bennünket. Rögvest kaptunk egy-egy kérdőívet a személyes adatokról, és a képességeinkről.

Ezek után külön-külön szobában a szerződést beszéltük át. A szerződés megkötését követően egészségpénztárt is nyitottunk.

Beszéltünk a munka rendről, mely szerint egyik héten délelőtt, a másikon délután kell menni dolgozni. Én a hajnali műszakot kaptam meg az első hétre. A sötétben kezdődő műszak 5:00-kor indul, így 3:53-kor a megadott helyen kell felszállni a buszra Frauensattlingban, ahol szállást kaptunk. Ezt a műszak 13:15-kor ér véget, melyet negyed órával később vált a délutáni, amely egészen este 22:00-kor áll le.

Kaptunk nyitva tartást az adóügyi hivatalhoz Landshutban, a Rathaushoz Vilsbiburgba, illetve címeket. És természetesen a szállás címét is.

Mondták, ha sietünk az adókártyát még aznap eltudjuk intézni, mert hatig nyitva van az iroda. 17:55-re oda is értünk egy bezárt irodába. Mint kiderült augusztusba az iroda csütörtökönként nem hatig, hanem csak háromig van nyitva.

Így hát Robi elhozott minket Frauensattlingba. Mivel útközben lemerült a GPS-navigácós telefonja, járó-kelő segítséget kellett kérnünk háromszor. Az út ahol át kellett volna haladnunk, le volt zárva. A mellette lévő benzinkúton kaptuk az első segítséget. Az útvonalon amit kaptunk végig mentünk, egy kis kitérővel. Ott újabb útbaigazítást kellet kérnünk.

Ekkor vált számunkra világossá, hogy nem Vilsbiburgba, hanem Frauensattlingba, 2 km-rel arrébb van a leendő lakhely.

Megérkezésünkkor nem voltak otthon a házigazdák. 10 perc várakozás után jöttek meg, mikor Robi tovább indult Münchenbe. Thomas és anyukája a két házigazda. Köszöntöttük egymást, mondták, hogy már vártak minket, vigyük be a bőröndjeinket a házba. Thomas anyukája felkísért minket az első emeletre, ahol egy szobába vezettet minket. A szobában két ágy, két szekrény, két asztal, két fotel, egy kanapé, egy szék, egy TV, egy vaskályha, és egy kis erkély, és végül két ablak van.

Nem sokkal később Thomas is megjelent két üveg hideg ásványvízzel, és két üveg hideg sörrel, mondván, hogy a szomjas utazóknak ez jár.

Az épület gyönyörű négyszintes régi bajor ház.

Targoncás képzés

A lakhely

Schönertingben a Landhof Eineder Hotleban voltunk, ahol két ágyas szobákban voltunk. Hétfői nap délután ékeztünk meg négyen. Többiek kicsit később egy, majd a további három személy jött meg.

Este, sörözgetés közbeni ismerkedés, és beszélgetés volt.

Ami hiányzott a szállásról, főleg Robinak, az a hűtő és mosógép. Bár csak három éjszakát töltöttünk ott, így számomra nem volt szükséges.

De az igazat megvallva a hűtő a söröknek jót tett volna.

Reggelenként svéd asztalos reggelit kaptunk, melyet reggel nyolctól fogyaszthattunk.

Az oktatás

Első nap 9 órára jött értünk Herr Samberger aki aznap tartotta, az 5 perc autó útra lévő farmon, a targoncás elméleti oktatást.

Az oktatás végén írtunk egy majd 90 kérdésből álló tesztet, melynek a megértésében segített nekünk, ha nagyon elakadtunk.

Második nap először targonca vezetési gyakorlatokat, majd a BMW gyárban is előforduló vasládákkal, úgynevezett gitterboxokkal gyakoroltuk a pakolásokat.

Harmad nap már a vizsga volt. Erre a nemes napra berendeztek nekünk egy pályát, ahol négy ládát kellett mindig jobbra pakolni eggyel. 20 perc alatt kellett legalább 5, maximum 7 ládát áthelyezni.

Akinek 23 percen belül sikerült 5 ládát átrakni, annak volt lehetősége még egyszer próbálkoznia.

Aki 7 ládát 20 percen belül rendre tovább helyezett, annak az idejét írták fel.

Nyolc emberből négynek tudott hét ládát áthelyezni húsz perc alatt. Ebből egy olyannak is, aki előtte életében nem ült targoncán. Illetve nekem is.

További két ember 5 ládával végzett a megadott időkereten belül.

A maradék két embernek sajnos nem sikerült pozitív eredménnyel zárnia a napot.

Előkészületek

2013. Július 16.-án jött az E-mail, hogy vagy aznap 10:00-ra, vagy 18.-án 10:00-ra jelenjek me Budapesten a Nagybecskerek utca 32-es szám alatt.

Mivel az nap 9 után olvastam az üzenetet, így csak a csütörtök jöhetett szóba. Főleg, hogy az nap édesapám is ment dolgozni, így hajnalban mehettem vele Budapestre.

Reggel 6 és 10 közötti időt bátyámnál, Gergőnél töltöttem, ahol reggeliztünk, kávéztunk, beszélgettünk.

Hála kivételes BKV-s, bocsánat BKK-s közlekedés összehangolásnak fél tízre már ott is voltam. Itt először egy általános leírást kaptunk a ránk váró feladatokról, munkáról, kiutazásról, szállásokról.

Ezek után egyesével elbeszélgetett velünk Molnár Éva németül, a tudásunk felmérése céljából.

Az első akadályt itt sikerült leküzdeni.

Itt azt az infót kaptam, hogy hétfőn (22.-én) már meg kell érkezni Németországba. Haza értem Győrszentivánra, elmeséltem, hogy mi a helyzet. Nosza neki, pénteken gyorsított ügyintézés, amit nem lehet hétvégén megcsinálni. Mikor már a végén jártunk a dolgoknak, épp a gyógyszertárban álltunk, mikor is kaptam a telefonhívást, hogy csak egy héttel később kell menni. :S

Így ugrott az az elképzelés, hogy Andorra, ez egyik jelentkezővel, akivel az elbeszélgetés után jobban megismerkedtem, hogy együtt jövünk ki autóval, mert neki nem csúsztatták el egy héttel az indulás napját, ellenben velem.

Vasárnap jön a telefon hívás, hogy egy Tóth Ferenc nevű ember jönne velem Budapestről, ha a szüleim kivisznek autóval, ha nem, akkor vonattal.

Lebeszélünk mindent, édesanyámék megszerveznek egy hétvégét németbe, mikor a további hat emberből egy, akik velünk jönnek képzésre, felhív, hogy ő összeszedné Ferit, és van egy másik autós is, Robi, aki eddig egyedül utazna.

Így végül négyen két autóval jutottunk ki Schönertingbe.