3 hét - két magyar - 1 meglepetés

A harmadik héten, hét elején, ebédszünetben az egyik lengyeltől kiderült, hogy a mellettem lévő egyik soron dolgozik egy Attila nevű magyar srác.

A szünet után megmutatták nekem, hogy ki az. Oda mentem hozzá, és megkérdeztem tőle, hogy mi a helyzet. Erre ő nagy pislogva hátrafordult, nézett rám furcsán, majd erőteljes német akcentussal megkérdezte: "Jól értettem?". Mire én, igen jól! Egy kis gyors bemutatkozás, ki honnan, mikor merről... Kiderült, hogy ő már 18 éve kint él, mikor még gyerek volt, jöttek ki a szüleivel. Az apukája magyar, az anyukája pedig német.

A bemutatkozó beszélgetés után közölte, hogy amúgy előbbre van egy másik magyar is, Gábor. Gáborral is megismerkedtünk, aki meg közölte, hogy egy szinttel lejjebb, a főtengelyek beszerelésénél is dolgozik egy magyar, Krisztián. Vele szünetben találkoztam, és ismerkedtem meg.

Ők egy, illetve fél éve vannak kint Németországban. Így ennek köszönhetően a héten a szüneteket többnyire hármójuk társaságában töltöttem. Néha lementem Richivel ebédelni, hogy ne érezze magát annyira egyedül, mivel hétfőn kezdte meg két hetes szabadságát Klaus.

A héten kiderült számunkra, hogy a többek, akik Münchenbe kerültek, már nincsenek hatan, hanem csak ketten. Ugyan is ketten a munka és a szállás (akiknek a targoncás vizsgájuk nem sikerült) miatt, mert mosodába kerültek, illetve egy tömegszállásra, ahol a legalja népség lakik. A legalján értendő, hogy igénytelen, mocskos, hangos, és nincsenek tekintettel a többi emberre. A másik két személy pedig kizárólag a szállás körülmények miatt utazott haza Magyarországra.

Továbbá a másik két személy, akik maradta, és a müncheni BMW gyárban targoncáznak, úgy néz ki, hogy csak szeptember 15.-éig maradhatnak ott. Természetesen az AiDe azt mondta, hogy lesz más munkájuk utána, csak azt nem tudják még, hogy mi.

Az ottaniak azt is mondták, hogy az ottani AiDe irodában nagyon lekezelően, csak muszájból foglalkoznak / foglalkoztak velük. Mi, szerencsére, ilyet nem tapasztaltunk Landshutban. Sőt...